2010. július 8., csütörtök

16. Hosszú csend után - Csirkesültek

Üdv!

Sok-sok hónap telt el, mióta utoljára írtam ide. Lustaság, bizonytalanság, talán ez volt az a két dolog, ami miatt hanyagoltam a posztolást. A lustaságot nem érdemes túlmagyarázni, a bizonytalanság pedig még mindig a lisztérzékenység gyanú miatt volt (van). De most visszatértem, rögtön több recepttel, melyek kedvenc csirkesültjeim leírását tartalmazza. Persze csak a legegyszerűbbeket :D

Apósom szerint a csirke büdös. Tojúszagú... Egyetértek. De ez csak akkor igaz, ha nincs jól előkészítve, sokáig állt vagy nagyon rossz minőségűt vettünk. Szóval kezdjük ezzel. A csirkét lehetőleg ne a Teccsóban vegyük. Alapjában véve ez igaz a legtöbb húsfélére. Nem azt mondom, hogy nem lehet egyáltalán jó minőségű húst ott venni, de nem túl jók a tapasztalataim. A húst mindig mossuk át alaposan felhasználás előtt. Én kifejezetten szeretem a bőrt. Ennek az előkészítése a legfontosabb. Hülyén hangzik, de a nagyobb tokokat nyomjuk ki, akár a pattanásokat. Hála az égnek az asszony imádja csinálni :D Ezután pörzsöljük meg a bőrt. A lényeg, hogy az összes apró pihe leégjen, és a bőr enyhén megpiruljon. Nem is igazi pirulásra, hanem színváltozásra, barnulásra kell itt gondolni. Ezzel a hús előkészítése megtörtént.

Sült csirkeszárny:

Baráti körömben megoszlanak a vélemények a csirkeszárnyról. Én kifejezetten szeretem, az egyik legfinomabb része a csirkének. A lényeg, hogy sok legyen belőle. Sütésével nem sokat szoktam variálni, szerintem felesleges is. Kentucky csirkepác + olaj + csípős csilipor. Bekenjük a csirkét alaposan a páccal és 200 foktól melegebb sütőbe helyezzük. A tepsit érdemes előtte egy picit beolajozni. 40-50 perc sütési idő javasolt, hogy a hús leváljon a csontról. Ne féljünk jó sötétre sütni. A húsokat kivesszük, majd a tepsit felhelyezzük a tűzhelyre. Felforrósítjuk, majd fehér bor segítségével az összes lesült részt feloldjuk. Ezt a pecsenyelét ráönthetjük egy friss salátára, vagy besűríthetjük liszttel (kukoricaliszttel, ha LÉ vagy) és egy kanálnyi paradicsompürével, amit sózunk és borsozunk, cukrozunk és kis csiliporral megbolondítunk. Köretnek salátát mindenképp :D

Sült csirkecomb:

A csirkecombokat legtöbbször sóágyon sütöm. Legegyszerűbb, leggyorsabb és talán a legfinomabb. Ehhez használjunk durva tengeri sót, amit a tepsi aljára öntünk. A sóréteg magassága legalább egy cm legyen. Erre helyezzük a csirkecombokat, amiket kis delikáttal megszórunk. Be a 200-220 fokos sütőbe, 40-50 percre.Köretnek ehhez is csak salátát javaslok. Az egyik legjobb fogyókúrás húsétel :D

Sült csirkemellfilé répával töltve:

A csirkemellfilé alapjában véve nem a legjobb választás a sütőben sütésre, mivel könnyedén túlsüthető, miáltal a hús túl száraz lesz. Ezt egy kis trükkel megelőzhetjük. A csirkemelleket vágjuk két részre, majd vágjunk minél nagyobb felületű vékony szeleteket. Jót teszünk a mellekkel, ha bepácoljuk. Ehhez olívaolaj (kétszeres mennyiség mint a többi) - citromlé-szójaszósz elegyet és hozzá reszelt fokhagymát, őrölt borsot és bazsalikomot keverek össze. Mellesleg ezt a pácot használom a gyros-hús pácoláshoz is :D. Ebben hagyjuk állni a húst egy órát. Közben vágjunk sárgarépából kb. 5cm x 3cm x 1cm hasábokat. Lehet más méret is, a lényeg, hogy ne hagyjuk túl vastagra a répát. Terítsünk ki egy bacon csíkot amire helyezzünk egy szelet húst aminek enyhén sózzuk meg a felületét a közepére helyezzünk egy répaszeletet, majd tekerjük fel. A bacon a lehető legnagyobb felületen borítsa be a húst. Az így elkészített tekercseket rakjuk tepsire úgy, hogy bacon érintkezzen a tepsivel, megakadályozandó a hús leégését. Süssük 40-50 percig 200 fokos sütőben. Köretnek töltött hagymát (majd legközelebb), salátát és tepsis burgonyát javaslok.

Bye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése