2010. március 30., kedd

15. Oldenburgi kirándulás

Ez a bejegyzés nem az általam megfőzött dolgokról fog szólni, mint a cím is mutatja. A cég elküldött Németországba, hogy némi tudást szívjunk a kollégáktól. Az itt eltöltött napok finomabb ételeit szeretném bemutatni nektek és rögzíteni magamnak.

1. este - New-York étterem, Oldenburg
Nagy nehézségek árán sikerült egy éttermet találni, ahol nem csak olasz tésztaételeket árulnak. Nehezebb, mint gondolná az ember...
-Hátszín steak gombás-tejszínes öntettel. A hús fenséges volt, bár inkább rare volt mint medium. A gombás-tejszínes öntet leginkább az anyukám tejfölös gombapörköltjére emlékeztetett. Összességében jó kis kaja, a fehér kenyér pedig jobban esett köretnek, mint bármilyen sült krumpli. Itt jegyezném meg, hogy szinte sótlan az összes étel. Furcsa, de megszokható.


Folyt. köv.

2010. március 9., kedd

14. Omlós csirke

A hétvégi ebéd másik főfogása ez volt, persze kicsit átdolgozva. A hús pácolását ugyanis új módszerrel próbáltam, meglehetősen jó eredménnyel.

1 liter vízhez 6cl sót és 2 evőkanál oregánót adtam, majd az egészet összeforraltam. Kihűlés után a csirkemelleket 6 órára ebbe az oldatba raktam. Ennyi. Elégedett mosolygok, ennyi az eredmény :D

Szép napot!

2010. március 8., hétfő

13. Szarvaspörkölt barnamártásban

A hétvégén összevont születésnapi partit tartottunk a szűkebb család részére, ami azt jelentette, hogy 10 főre készült a vasárnapi ebéd. Következzék az ebéd fénypontja:

Szarvaspörkölt

Első körben szeretném megköszönni Anita kolléganőmnek és férjének a húst. Nélkülük nem jöhetett volna létre ez az ebéd!
Szóval szarvashús... A húst érdemes bepácolni, amit a hús minősége és a mérete alapján tegyünk. Szerencsémre rendkívül jó minőségűt kaptam, és meglehetősen apró kockára vágtam a húst, így elég volt egy éjszakára pácba tenni. Kb. 1,2kg húst használtam.
A páclé a következő volt:
1 üveg Egri bikavér ( mindenképp jó minőségű bort használjunk)
3 fej vöröshagyma, karikára vágva
3 nagyobb répa vékony karikára vágva
5-6 szegfűszeg
5-6 boróka bogyó (egész)
2 teáskanál kakukkfű
1 kisebb csokor petrezselyemzöld, finomra vágva
2 teáskanál majoránna
2 kávéskanál bors

A húst felkockázzuk, megszórjuk a a fűszerekkel, összekeverjük a felaprított zöldségekkel és felöntjük annyi borral, hogy ellepje. Ha zsírosabb húst használunk, illetve nagyobbra szeleteljük, akkor pácoljuk 2-5 napig. Időnként persze kavarjuk át.

Felhasználás előtt én a pácban lévő zöldségeket kiszedegettem (babrás meló).

Elkészítés:
A páclevet beforralom a zöldségek felével. A forrás közben megjelenő habot szedjük le a tetejéről. Szűrjük le, és kész az első felöntő lé. A zöldségek másik felét finomra vágom. Wokban mogyoróolajat és étolajat hevítek(kb.3-4 evőkanállal mindkettőből). Húst bele. Sajnos mint mindig, a húslé kifő belőle, nem elég nagy a gázrózsa, lehűl az edény... 4 répát felszeletelek, kb. akkorára, mint a hús. Mehet is mellé. Póréhagyma, karikára vágva(úgyis szétfő), plusz a finomra vágott páczöldségek. Szintén rá a húsra. Nagy lángon elfőzni a levét és lepirítani a zsírjára. 2 evőkanál lisztet rászórok, hagyom pirulni 2-3 percig, sűrűn keverem, le ne égjen. 2 kicsi (vagy egy nagyobb) sűrített paradicsomot ráöntök, 2-3 percig pirítom, sűrűn kevergetve. Akkor a jó, ha szép vörösesbarna a színe. Felöntöm a beforral, leszűrt páclével és hagyom főni. Fűszerezem kakukkfűvel, petrezselyemmel, majorannával (mindből kb. 2 teáskanálnyi), borókabogyóval (4-5 szem). Só (delikát), bors, természetesen. Elfőzöm a levét, kicsit le is lehet pirítani ismét. Vízzel felöntöm (több bort már nem kíván), egy húsleveskockát beledobok. Főzöm, míg puha nem lesz a hús és a répa. Tálalom, örülök-örülnek. Finom.